●Ezt honnan vetted?!..●

Sziiiaaasztok honeeeeeyk!:) Lehet megőrültök ezektől a becenevektől, de nekem tetszenek.:D Gyerekek, gyerekek, gyerekek! 25.-ik rész! Tudjátok mit jelent ez?! A negyed történetet megírtam!*-* Ezért kicsit izgisnek ígérkezett ez a rész.;) A fejléc nem marad sokáig, mert az igazi szerkesztés alatt van. Csak azért tettem ki ezt, hogy mégis legyen valami.:) Na szóval, azért hoztam ilyen gyorsan a részt, mert:

1. Az előző részt rövidnek és unalmasnak találtam. Nagyon is.
2. Túl sokat agyaltam a részen, -igen tudom, hogy most tettem fel a részt, de egyszerűen nagy ötlet jutott eszembe- így hát gondoltam megírom.:)
3. Féltem, hogyha nem írom meg minél hamarabb az új részt, akkor elfelejtem a ,,nagy ötleteket".

Akkor jó olvasást , xx

*Christina szemszöge*

Christina ruhája

Reggel nem keltem valami jól.. Elie és Courtney ugráltak az ágyamon. Így ébresztettek. Kellemes, mi? Kikotortam valamit a szekrényből, és készülődtem a mai látogatásra. Tudom, már meglátogattam egyszer a családom. De csak is a családomat. Barátokat, ismerősöket, pedig egyáltalán nem. Ezt a ruha-összeállítást vettem fel. (forrás a képen.) A hajamat pedig felkötöttem lófarokba. Tettem fel egy kis natúr sminket, aztán ennyi. Nem szoktam sokáig sminkelni, és nem is teszek fel sokat sem. Megreggeliztem, majd megkértem Louis-t, hogy vigyen el minket. Tehát, most éppen úton vagyunk az otthonunkhoz. Elie is jön velünk. Éppen bámulok ki a kocsi ablakán, -ami bérelve lett a Manchesteri napokra a srácoknak- és nézem, ahogy enyhén süt a nap. Ahogy elhajtunk a tájak és az autók mellett. Ahogy azok elhomályosodnak és elkenődnek. Megnyugtató ez az egész. A rádió halkan szól. Ezt a gyönyörű pillanatot, Louis zavarta meg. Pedig már majdnem elaludtam...

- Megjöttünk. - szólal meg, majd leparkol a ház elé.

- Végre! - mondja Elie. Egyből kiszáll a kocsiból, én is kiszállok, majd elköszönünk Louis-tól. Anyát, még tegnap este felhívtam, hogy ma 1 óra felé fogunk jönni. Mondtuk, hogy hívjunk át pár ismerőst, barátot, rokonokat. Tudom, nem voltunk olyan sokáig távol, csak 1-2 hetet, ha nem kevesebbet, de most sokáig nem fogunk ide visszajönni, csak jövőnyáron. Így terveztük. Közben bekopog Elie, én pedig mellette állok.

- Óh, sziasztok lányok! Fáradjatok beljebb! - mondja anyukám.

- Szia anya! - ölelem meg a küszöb másik feléről.

- Csókolom Mrs.Morgan! - köszön Elie is, majd ő is megöleli anyámat. Nagyon szorosan áll anyához El, és én is az övéhez. Vagy ezt már mondtam?!

- Fáradjatok beljebb! - tessékel be minket édesanyám. Mire beérünk a házba, mindenkit meglátok. Deena-t az egyik legjobb barátnőmet, (nézzetek be a szereplőkhöz, Deena-ról találtok képet) Ed-et, a szomszédsrácot, Molly-t és Jasmine-t, a nem olyan régi volt két osztálytársainkat és nem utolsó sorban apukámat és Jackson-t a bátyámat, meg még sok mást, de ők voltak a legfontosabbak. 

- Úristen skacok! - kiabálok és odafutok hozzájuk, amilyen gyorsan csak lehet ebben a magassarkúban. - Deena, Molly, Jasmine, Ed, Jackson, Apa! - futok oda mindenkihez, és a nyakukba ugrok, majd megölelem őket. Ők is üdvözölnek beszélgetünk, nevetünk, aztán Elie mond valamit.

- Srácok, nekem most mennem kell. Majd még visszajövök, de a családomhoz is benézek. Sziasztok! - hadarja el. - Ja, és Tina, - néz felém, de már felállt a kanapéról. - ha jön Louis és nem érek vissza ide, akkor gyertek már el értem is. - mosolyog, majd távozik.

- Szia! - köszönünk egyszerre utána. Megint nevetünk és beszélgetünk de egy óra múlva kopognak az ajtón.

- Várjatok, megyek és kinyitom. - mondom, majd felállok a helyemről és sietek ajtót nyitni. Gondolom biztos Elie az. Kinyitom az ajtót, de aligha, hogy ő áll az ajtónk előtt.

- Szia szépség. - köszön az utálatos VOLT fiú osztálytársam, Chad. Szuper. Ez annyira dejavu. (lásd 6.rész) Megint buli, - bár most nem annyira elvetemült a party- és én nyitok ajtót, és egyből flörtölni kezd velem. Ha akkor nincs Jackson a bátyám, akkor ki tudja milyen emlékeim lennének arról a napról...

- Te meg, hogy a fenébe kerülsz ide, Chad? - kérdezem meglepődötten.

- Tegnap hívott anyád, hogy jöttök látogatóba és ha van kedvem nézzek be. - persze, megint anyámék... Mindig olyanokat kedvelnek, akiket én teljes szívemből gyűlölök... De szerintem ezt már mondtam a múltkor. - És, volt kedvem, mert itt vagyok. - néz a szemembe. Azt hiszi, ez nálam bejön? Az én szemembe akkor nézzen bele, ha majd azt én megengedem, ha jogot kap rá.

- Akkor most távozhatsz is, mert nekem elegem van belőled. Örülök, hogy nem láttalak már rég óta. Lehetett volna az még régebben is... Sokkal jobb lett volna ha nem tolod be ide az ocsmány képedet... Tudod, hogy nem jössz be nekem, de akkor is eljössz ide. Sőt, nem csak, hogy nem jössz be, de gyűlöllek. Egyáltalán miért kellet ide jönnöd? Ezt nem, hiszem el... - mondom idegesen, de még nem nagyon kiabálok.

- Jó, oké, leszarom. Most velem jössz. - mondta, majd felkapott és kivitt az ajtón. Könnyű dolga volt, mert -sajnos- szerintem mindenki azt hitte, hogy én is akarom ezt az egészet. Nem hallottak semmit, hogy miről beszélgetünk. Meg aztán a fejemet sem láthatták, hogy mit reagálok rá, mert az ajtó előtt álltunk, és az ajtó is nyitva volt.

*Mrs.Morgan szemszöge*

Látom, ahogy a lányomat felkapja Chad az ölébe, és a hátsókert felé tartanak. Nem is tudtam, hogy együtt vannak. De nagyon aranyosak együtt, és nagyon kedves fiú.

- Nézd, drágám! - bököm meg férjemet, és Tináék felé mutatok.

- Aranyosak. - mosolyog ő is és én is. Ezután már csak a kaját visszük az asztalhoz. 

*Zayn szemszöge*

- Zayn! Zayn! Zayn! - kiabál egyre hangosabban Louis.

- Megyeeek! - kiabálok vissza, és felállok a Twitter elől. Kisétálok a nappaliba. - Igen Louis? - kérdezem.

- Na szóval Zayn én megyek Eleanor-al randizni, de Elieéknek meg megígértem, hogy megyek értük hatra. És már háromnegyed hat. Elmennél értük? - mondta ki röviden kérését Louis.

- Rendben. Érezzétek jól magatokat. Akkor megyek. Várj, hol is laknak? - kezdtem el nevetni. Louis lediktálta a címet, majd elindultam. Nem tudom még így se, hogy merre van a házuk, úgyhogy a GPS-be írtam be a lakcímet és így tudtam értük elmenni. Útközben Tinán és Niallön gondolkoztam. Mióta lehetnek együtt? Vagy egyáltalán, hogy történt ez az egész? Erről muszáj lesz kikérdeznem a szőkét.

Hát, megérkeztünk. Így kívülről a házuk elég otthonias. Kiszállok az autóból, majd lezárom. Most valamit nem jól látok, vagy az ott tényleg Tina egy srác ölében és csókolóznak? Na ne már... Ha ezt Niall megtudja... Mindenesetre utánuk futottam és leállítottam őket.

- Ti meg mit műveltek? Tina te megcsalod? Csak ezért jöttél látogatni? Ezt nem hiszem el! - kiabáltam. Közben már letette Tinát, és a falnak szorította, úgy csókolták egymást.

*Christina szemszöge*

Mi ez a kiabálás? Ez Zayn! De hogy kerül ő ide?!

- Zayn?! - lököm el most már minden erőmmel végre ezt a barmot. - Mit keresel itt? - kérdezem meglepődötten.

- Inkább az a kérdés, hogy te mit csinálsz itt? Meg kicsodával? Miért csalod meg? - akad ki. De, most mi van?! Kit csalok meg? Mindent félreért.

- Zayn, most mi van? Mindent félreértesz, én - kezdenék el magyarázkodni, de közbe vág.

- Tudom, most kezdenél el magyarázkodni, de azért még nem vagyok vak!? Miért kell őt megcsalnod? Tudod jól, hogy érzékeny! - ordít egyre nagyobbakat. Még mindig nem értek semmit, én kit csalok meg vagy most mi van?!

- Zayn, én pontosan kit is csalok meg?! Amúgy meg ez a tuskó mászott rám, mindig is gyűlöltem. De te miért vagy itt? - emelem meg én is a hangom és könnyek szöknek a szemembe.

- Most meg úgy tesz mintha nem tudná!? Ezt nem hiszem el! Louis küldött, de ezek szerint semmi értelme nem volt ide jönnöm, mert te ezzel a fafejjel csókolózol, mikor tudod jól te is, hogy barátod van! - kezdett el már torkaszakadtából üvöltözni. Sosem láttam még ilyennek. De nem értem, pontosan kivel is járok én?! Össze vagyok zavarodva... Semmit nem értek...! Elkezdett vissza futni a jármű felé, de még közben visszakiáltott egy valamit. - Majd gyertek haza amint csak tudtok! De engem már nem érdekel! - majd távozott. Szuper! Most, hogy megyünk haza?! És ő miket gondol vajon?! Vagy most mi a franc van még is?! Semmit de semmit nem értek... Úgy döntöttem elmegyek innen. Chad kiabál utánam, de nem, hogy nem válaszoltam neki, de inkább megfojtottam volna tutira.

- Most meg hová mész?! -kérdezi Chad.

Elsétáltam a kedvenc kávézómba, de alig kiértem az udvarból, az első járdafokon itattam az egereket. Ez, hogy létezik?! Nem szoktam sírni, állj már le! Ha a plázába mennék, - ami az egyik esetben jobb lenne, mert sokkal de sokkal közelebb van- csak a boldog embereket látnám meg és jobban sírnék. Ezért inkább gyaloglók 3 km-t, de oda nem megyek. Egész úton csak sírtam és sírtam, gondolkoztam...