●Harry?!●

Üdvözletem Sweetiek!:) Tudom, úgy volt, hogy Harry szülinapjára hozom a részt, - utólag is boldog szülinapot kívánok neki a blogon - de a tegnapi napom nagyon nagyon forgalmas volt. Egészen suli időtől este fél nyolcig 1 órát voltam otthon. Plusz egy új titokkal teljesült az életem. Nekem mindegyiket sikerült megtennem a tennivalók közül, csak a begöndörített hajra nem nagyon jutott időm.:) És nektek? Meséljetek majd kommentben!;) A fejlécem sajnos még mindig nem jött meg.:| Ezért én készítettem egyet, ami szerintem nem lett annyira gáz a zöld színtől eltekintve... Mert azt utálom.:D Ja meg persze készen lettem a díjakkal is.:) Nagyjából. Mert csak hármat tettem fel, de még van egy csomó, amit szívni fogok ha egyre később teszek fel, mert keresgélhetem mindenhol.xd Na jó olvasást, xx (csatlakozni a csoportba: Facebookos csoport)

*Elie szemszöge*

Miután épp elhagytam volna az utcát, láttam, hogy leparkol Tina-ék háza elé, egy elég ismerős kocsi. Nagyon de nagyon ismerős... Nem jöttem rá, hogy kié, csak egy srácot láttam kiszállni. Ekkor már megismertem az alakot. Azonnal tárcsáztam Louis-t, hogy most azonnal jöjjön értünk, de azt nem mondtam, hogy miért, és hogy baj van-e.
- Louiiis! - szólok bele mielőtt ő megtudna szólalni, mert hallottam, hogy felvette.
- Basszus már mi van Elie?! Kilyukad a fülem... - szólal bele én meg nevetek. - Most azért hívsz, hogy belekiálts egyet a telefonba, hogy megsüketüljek majd lerakd?! - szól bele kérdően. Ekkor abbahagyom a hülye röhögést és észbe kapok, hogy miért is hívtam fel.
- Ja nem, bocsánat, csak gyere értünk, mert meguntuk. Köszi, puszi, pá. - csaptam le. Kicsit flegma voltam... Ja, kicsit...
Továbbra is itt állok mozdulatlanul a sarkon -nem félreérteni...-. Csak várok és várok... Egyszer befordul egy autó és rám fröcsköli sikeresen a kerekével az utca szélén lévő saras pocsolyát.
- Szép, köszönöm szépen! - kiabálom a már elment kocsi után és elsétálok. Akartam egy jó napot ITTHON tölteni a barátokkal és a családommal, erre megjelenik Chad, meg persze még el sem látok odáig, hogy mi történik... Sőt, lehet, hogy nem is jön értünk Louis, mert nagyon flegmán beszéltem vele... Ebben igaza is lesz, ha szóba kerül. Lehetséges, hogy amióta ott álltam -kb. fél órát- Tina már rég lehúzott vagy 5 pohárnyit és Chad meg elvitte valahová... NEM! Ilyenre még gondolnom sem szabad... Egyre jobban féltettem Christina-t, de nem fordultam vissza a düh-től... Ilyen állapotban mégsem mehetek hozzánk... Mindent a fejükhöz vágnék idegességemben, izgatottságomban és legutolsó sorban féltettségemben...
Járkálok a városban már egy jó ideje, a telefonom lemerült, a legfontosabb pedig, hogy már beesteledett és már nem csak, hogy Tina-t féltem, de magamat is... Most mi a jó francot csináljak? Azt sem tudom hány óra, merre vagyok, szóval a sötétségben, egyedül, elveszve... Ezt nem hiszem el! Most mit kezdjek magammal? Halálra be vagyok parázva! Félek a sötétben és még csak a kiutat sem tudom, hogy merre menjek... Nem bírom ki... A félelemtől rezgek, izzad a kezem, és már, és és és, nem bírom tovább! Összerogytam az utca közepén. Arcomat két kezeimbe temettem és tengert szerettem volna önteni könnycseppjeimből. Szinte zokogtam. Egy életvalóságnak tűnt az egész helyzet. Eddig egy árva lelket nem láttam ezen a borús, sötét utcán. A szemeim már kidagadhattak a sok sírástól, és már fájtak is. Annyi szerencsém volt ebben az egészben, hogy nem tél volt, nem esett az eső és hideg sem volt. Ez azért volt jó, mert egy szál lenge, babarózsaszín nyári ruhában ücsörögtem ott. A nyakam teljesen vizes volt a bömbölésemtől, amit még mindig nem hagytam abba. Ez az egész egy szörnyű rémálomnak látszódik, ami egyre rosszabb és rosszabb... Vagy mégsem.
- Hát te? - szólt hozzám egy jellegzetes hang, ami simogatni kezdett belülről. Ahogyan mindig.
- Harry?! - emelem fel a fejem. Biztosan jó látványt nyújthatott neki a kinézetem. Kisírt szemekkel és a sminkem teljesen el volt kenődve mindenhol. A vörös hajam pedig szerte szét állhatott.
- Igen, tudom, hogy én vagyok, de te mit csinálsz itt? - nézett ki a fekete Range Rover-jéből.
- Az hosszú történet. De te, hogy hogy erre tévedtél?! - nézek rá reménnyel s félelemmel teli szemekkel.
- Szintén hosszú. - nyitotta ki járműve ajtaját majd kiszállt onnan. - Gyere, segítek. - nézett rám a mindig vidám aranyos gödröcskés mosolyú Harold.
- Köszönöm. - erőltettem egy mosolyt ajkaimra. Ő nyújtotta erős puha karját. Belé kapaszkodtam, majd felhúzott. Kinyitotta a hátsó ajtót, és beültem. Ő meg hátra szaladt a csomagtartóba, de megszólalt a riasztó. (?)
- Ahj, ne már, a fenébe is! - hallottam a nem túl kedves szavakat kintről. Harry-től. Én csak egy halk nevetésbe törtem ki. Nahát, én ebben a helyzetben nevetek? Harry drága még erre is képes, hogy megnevettessen ilyenkor. Gyorsan előreszaladt, majd kinyitotta a kormánynál lévő ajtót és nyomkodott valami gombokat. Rögtön leállt a riasztó. Visszasétált hátra, és kikotort egy kék, nem valami nagy pokrócot a csomagtartóból. A mostani esetben nálam nyitotta ki a kocsi ajtaját.
- Tessék. De most már aludj! - mondta vigyorogva, közben nekem nyújtotta a takarót.
- Köszi. - mosolyogtam, majd ásítottam egyet. Kivettem a kezéből a takarót és vissza ült a helyére ő is. Elindította a motort én meg közben keresztbe feküdtem a hátsóüléseken. Betakaróztam, de mielőtt elakartam volna aludni, kérdeztem valamit Harry-től.
- Harry, hány óra? - kérdeztem. Ő rá nézett a rádió feletti órára majd válaszolt. - Hajnali negyed három.
- Rendben van. Jó éjt. - mondtam, de a mondatom után egyből felnyitottam a szememet. - HOGY MICSODA? - borultam ki.
- Annyi van. Jól hallottad, de aludj! - Harry szavai után egyből mély álomba merültem. Most már biztonságban vagyok...
Reggel halk szuszogásra ébredtem. A KOCSIBAN...