●Now everybody smiling●

Hát sziasztok! Íme itt a 28.-ik rész, ami az iskolaszünet jóvoltából sikerült ennyire hosszúra írnom!:) Kommentelni lehet név nélkül ha kiválasztod, melyik fiókból szeretnéd írni a hozzászólásodat. Sőt, kódellenőrzés sincs! Mindenkinek tennie kell azért valamit, hogy egészségesen és boldogan íródjon tovább a történet, szóval kérlek titeket nagyon szépen *kiskutyaszemek* írjatok nekem legalább 4 kommentet! Ha egyszer sikerült 6-ot is írni, akkor most is fog sikerülni a négy! Köszönöm megértéseteket!♥ Mellesleg azért hoztam most ilyen későn ezt a részt, mert aligha akart meglenni a 4 komment, de meglett, csak sokára. A Facebookos csoporthoz nyugodtan csatlakozhattok néhány kulisszatitkokért és egy kicsivel több információért!:) 
Na puszi, jó olvasást! :)Xx

*Elie szemszöge*

- Mi az?! - kérdezi fáradtan, kómásan. Majd megfordul a helyéről.

- Hol a fenében vagyunk?!- kérdezem egyben idegesen és kicsit kíváncsian... Ő csak felül nyújtózkodik egyet 5 mp-en keresztül. Aztán hmm-ög egyet..

- Hmm? - kérdezi cuki, reggeli fáradt mosollyal.

- Ne szórakozz Harold! Kérdeztem valamit!

- Bocsi, nem hallottam. Mondanád újra? - mosolyog még mindig Harry. Hogy lehet egy ilyen cuki göndörre haragudni?

- Öh.... ja igen... izé... Hogy ragadtunk itt? - kérdezem kicsit zavartan... Tudjátok, kettesben egy szoros helyen, pont vele, aranyosan mosolyog, hát... Zavarba jöttem.

- Miért érdekel az téged? - jön egyre közelebb és közelebb, majd lassan megölel. Ezt a mondatot úgymond csak enyhén és szexisen belelehelte a jobb fülembe. Aztán a bal kezemhez nyúlt az ő bal kezével, s megfogta gyengéden. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az én kezem az ülésen van nyugodtan, de ahogy megérzem, hogy közeledik az ő keze az enyémhez felemelem 2 centivel az üléstől felfelé, majd az ujjaim között rések nyílnak, az övéjei között is és nagyon lassan egymásba kapaszkodnak. Miután ez megtörtént, fejét a vállamra hajtotta, én pedig a szemeimet becsuktam és úgy élveztem ezt a pillanatot. - Szóval, miért érdekel ez téged? - motyogja az orra alatt, ezt most már cukin. Ugyanis azért motyogta, mert amint mondtam, a vállamon pihen feje. Egy kicsi idő után megunta ezt, úgyhogy felemelte testrészemről a buksiját, és sebesen de mégis lassan a fejemhez, pontosabban az ajkaimhoz sietett... Ez így nem lesz jó, a második csókunk, úgy hogy még egy randink sem volt... De akkor sem hagyom ezt most ki! Egyre közelebb és közelebb van a szája az enyémhez... MOST megcsókolt. Egyre gyorsabban, sietősebben és vadul csókol. Elkapott mindkettőnket a hév. Egyikünk sem ellenkezett a másik tettjével. Ha magasabb szintre lépett az egyikünk akkor a másik azt hagyta.......

*Christina szemszöge (még mindig tegnap)*

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - kezd sikítozni... - Te most csak viccelsz, ugye? Vagy, vagy vagy vagy, most mi van?! - kezdett dadogni. - MI VAN? Té-té-té-ténylee-le-leg?! - kezdett í betűket mondani és ugrándozni körbe-körbe, nem beszélve arról, hogy kezeit az állához illesztette és csapkodta össze-vissza...
- Igen. - mondtam higgadtan meg persze unottan. Jó, tudom, hogy én is így ¸¸csináltam`` amikor először voltunk Elie-vel a koncerten... Ah mindegy. Belekezdtem de előtte sóhajtottam egyet. - Megkérhetlek valamire?
- Ő, persze.. - válaszolta. Közelebb mentem hozzá és megfogtam a vállát, a mondandóm közben pedig megszorítottam azt.
- Szóval. Te. Segítenél nekem abban. Hogy. Ne. Vegyen. Észre Harry?! - kérdeztem kimeredt szemekkel. Próbáltam szaggatottan mondani...
- Persze... De engem észrevehet, nem? - kérdezi Kendall.
- Igen. Téged igen. - kezdtem titokzatosan beszélni.

*Zayn szemszöge*

A tegnapi nap nagyon rossz, és fura volt. A végére kezdtem elhinni, hogy tényleg nem tudja miről beszélek, ezért inkább elmentem a helyszínről. A gondolattól is megfájdult a fejem és forgott velem a világ. Amúgy nem is értem Niall-t... Miért őt választotta? Vagy Tina miért őt választotta? Miért egymást választották? Érdekes és rejtelmes kérdések... Egyáltalán nem illenek össze... De miért is gondolok rájuk egyfolytában?! Talán mert... NEM! MÉG GONDOLATBAN SEM MONDOK KI ILYEN MARHASÁGOT! Befogni, Zayn Jawadd Malik!

- Hé, Zayn! - kopog be az ajtón Liam.

- Mi van? - kiabálok vissza az ágyról.

- Hoztam egy kis kaját. Nem vagy éhes? Vagy nem akarod elmondani mi a bajod? - kérdezi higgadtan és kedvesen Liam.

- Ah... Gyere be! - próbálok én is kedves lenni. Egy pillanatra is.

- De nem tudok... A tálca a kezemben van és a kaja is.. Pontosabban a tálcán a kaja és az innivaló.- mondja ki, arra utalva, hogy segítségre szorul. Felállok, majd kinyitom neki a szobaajtómat.

- Kösz. - próbál egyensúlyozni arra, hogy nehogy leejtse a szállítmányát.

- Szóval... - kezdek bele, valamibe.

- Szóval akarsz róla beszélni, vagy hagyjalak együtt a kajával és a gondolataiddal? - kérdezi Liam.

- Inkább az utolsó. - mosolygok.

- Rendben. Akkor, szia. - mondja majd majdnem kint van, de még visszaszólok. 

- Liam! - majd a fejét hátra rám fordítja. - Kösz mindent haver! 

- Semmiség. Barátok vagyunk. - mosolyog majd átlépi a küszöböt és bezárja az ajtót.

- Üdv újra egyedül. - suttogom, magamhoz szólva. Odalépek az asztalomhoz ahova Li letette a tálcán lévő élelmiszereket és leveszek róla egy gofrit, majd rányomok egy kis tejszínhabot. Ezt zabálva vissza dűlök az ágyamra... Az édességtől kicsit jobb kedvre derülök.

*Christina szemszöge (még mindig tegnap)*

- Na mi a terv? - kérdezte Kendall.

- Én itt maradok, te pedig kimész és megnézed melyik asztalnál ült le Harry. Ha a te asztalodhoz, kiszolgálod. Ha nem akkor is kint maradsz. Mindkét esetben megvárod még távozik és úgy szólsz be nekem, hogy tiszta a levegő. Akkor folytatjuk a megmaradt kevés munkát és utána irány nálatok. - soroltam el a terv részleteit.

- Értettem főnök! - emelte fel kezét és homlokához tette. Aztán kiment. Én csak várakozok és várakozok..

Ez most tisztára olyan mint régen amikor a Titanicban vettük észre Chad-et csak akkor nem Harry-t... Meg akkor Elie-vel voltam. Hahahaha... Sokat nevettünk.... Tényleg, inkább a Titanic plázába mennénk és nem Kendall-éknál!

- Na kész! Csak egy szörpöt kért... De nézd csak! - mutatta a naplója hátulját. - Kértem és kaptam is aláírást, meg csináltam vele képet is az meg a telefonomon van. - vigyorgott.

- De elment?

- Aha.

- El is hajtott a kocsijával?

- Asszem... Igen. - még mindig vigyorgott.

- Mi lenne ha a Titanicba mennénk és nem nálatok? Ott is tudunk beszélgetni. Vásárolunk egy kicsit, Nando's-ozunk Starbucks-ozunk egy kicsit.. Meg persze megint benézünk a Titanic részlegbe.. Na mit szólsz? - kérdezem miközben mosolygok.

- Rendben. Úgy is már én is rég voltam ott. - egyezett bele.

***

- Na milyen? - kérdezi mosolyogva a tükör előtt állva. Ja? Hogy már itt járunk? Voltunk fodrásznál, manikűrösnél, sminkesnél és már egy jó pár ruhaboltban. Ez a ruha, mellesleg gyönyörű volt, de még ha ez nem lett volna elég, Kendall-on még jobban mutat, mint a próbababán. Egyszerűen csodálatos. Nos, melyik az a ruha ami rajta nem áll jól? Egyszerű a válasz. Egyik sem, mert ami csak létezik az rajta mesésen mutat, még egy Lady Gaga féle kólás hajráf. is.
- Csodálatos. Ez káprázatos! Kendall te most is ugyanolyan csinos vagy ebben a ruhában, mint a többiben! - mosolygok a tükörbe, pontosabban a tükörképére. Ő is az én tükörképemre mosolyog, majd megszólal.

- Köszönöm, te pedig még mindig olyan aranyos vagy mint a többi dolognál! - válaszol ő is dicséret képen.
- Akkor ezt veszed meg? - kérdezem.
- Nem tudom... - forog a tükör előtt bizonytalanul.
- Kendall, ne vágj ilyen bizonytalan fejet, mert nagyon csinos vagy! Nem is értem miért nem mész modellnek... Plusz hozzá még szép, karcsú is vagy! - szólok rá.
- Jó-jó... Akkor szerinted ez legyen? - kérdezi félénken.
- Szívem szerint a te alakodhoz mindegyiket megvenném, de ez a ruha tetszik a legjobban. Ez tényleg elbűvölő. - mondom egyetértően.
- Rendben. Akkor ezt veszem meg. Visszaöltözök a saját ruhámba. - szalad a próbafülkéhez. Egy szempillantás alatt jött ki onnan. Ez még egy ok, amiért modellkedni mehetne. Nem értem egyáltalán ezt a nőt... Inkább dolgozik heti 50 fontért egy kis átlagos kávézóban, ahelyett, hogy 1000 fontokat kapna naponta (!)...

- Te jössz! - dobott a kezembe egy már hamarabb kiválasztott összeállítást. Körülbelül másfél percig tartott átöltöznöm. Kijöttem és a próbafülke előtt megálltam előtte majd beálltam valamilyen pózba. - Hogy áll? - kérdezem kíváncsian.
- És még én vagyok vékony... No meg csinos! - forgatta szemeit. - Bár a ruha nem a legjobb. Várj, -nyomott a kezembe egy felül arany színű csillogós, lent fekete fodros fél combig érő mini koktél ruhát. - ez jobb lesz. - mosolyog biztatóan. Én elvettem tőle, majd vissza sántikáltam a próbafülkébe. Amikor felvettem és megvizslattam magam a tükör előtt, kimentem a nyilvánosságra.
- Szóval? Ez milyen? - kérdezem.
- Majdnem tökéletes. Majdnem... - majd maga mellől kivett egy aranyszínű csillogós tűsarkút.
- Vedd fel hozzá ezt is, és lássunk csodát. - adja kezeimbe a női cipőt. Megkapaszkodok egy ruhaállványban, és magamra erőszakolom a 36-os méretű cipőt.
- Kendall... Ez a cipő kicsi. Adj egy mérettel nagyobbat. - nyávogok, közben pedig visszaadom neki a mesebeli magassarkút. Ő elmegy egy percre, de már vissza is ér. Átadja az egy mérettel, szerintem 37-es méretű cipellőt. Azt is ugyanúgy felveszem, mint a kisebbet, csak azt erőszakolás nélkül. - Ez jó lesz. Na és most, hogy festek?

- Na most már tökéletes! Ezeket veszed meg! - mondja egyértelműen.
- Oksa. Akkor visszaöltözök - mutatok a mögöttem lévő próbafülkére -, utána pedig mehetünk fizetni. - és már indulok is ruhát cserélni. Éppen a hátulját cipzározom, amikor a kék hátul hosszú elől combig érő szoknyámból megszólal az a tipikus SMS jelző hang. Átöltözök, majd megnézem az üzenetet.
,,Jobb, ha az utolsó perceidet vele töltöd, mert már nem sokáig lesz az élők sorai között. Üdvözlettel: XY "
Egy újabb holtkóros... Nem nagyon izgat a ,,történet", szóval fogtam a telefonomat és visszadugtam az ezúttal már rajtam lévő szoknyámba. Felemeltem a ruhát és az egy pár cipőt, majd siettem a kasszához, ahol már várt a barátnőm, hogy végre kifizessük és mehessünk. Miután ez megtörtént, még elmentünk a Nando's-ba, Starbucks-ba, és még megnéztünk egy csomó érdekességet a Titanic részlegen, ahol már tudtuk mi vár ránk, hiszen ezredjére járunk ott. Amikor ezt meguntuk, elmentünk a játékterembe. Elmentünk egy Boleeng, meg 3 dodgem körre. Ezután mentünk Kendall-éknál, és mivel mégsem beszélgettünk a plázában... Azt jelenti, hogy most jön a nagyja.

●Néha jól jön egy hasonló ember, ha a másikat nem találod●

Sziasztok kedves olvasóim! Hoztam a 17.-ik részt, remélem tetszeni fog! Örülök, hogy mostanában minden új résznél akad egy új olvasó, de kommentálni olyan nehéz?:( Komizzatok kérlek titeket szépen, mert nagyon szomorú vagyok... Annak is maradok ha nem kapok 3-nál többet.:/ A Facebookos csoporthoz nyugodtan csatlakozhattok néhány kulisszatitkokért és egy kicsivel több információért!:) Na puszi és most is jó olvasást kívánok! Xx

*Elie szemszöge*

Halk szuszogásra keltem. Kinyitottam a szemem, de szinte még mindig félálomban voltam, hiszen Harry aranyos pofáját láttam, ahogyan szundikál. Egy ideig tutira bámultam, amikor is egy hangot hallottam. Egy suhanást. Ez kifejezetten egy autó volt. Felnéztem Harry arcáról, egy ablakra. Egy utat láttam. Egy kihalt utcát... Ekkor beugrott a tegnapi éjszaka...
,,- Hát te? - szólt hozzám egy jellegzetes hang, ami simogatni kezdett belülről. Ahogyan mindig.
- Harry?! - emelem fel a fejem. Biztosan jó látványt nyújthatott neki a kinézetem. Kisírt szemekkel és a sminkem teljesen el volt kenődve mindenhol. A vörös hajam pedig szerte szét állhatott.
- Igen, tudom, hogy én vagyok, de te mit csinálsz itt? - nézett ki a fekete Range Rover-jéből.
- Az hosszú történet. De te, hogy hogy erre tévedtél?! - nézek rá reménnyel s félelemmel teli szemekkel.
- Szintén hosszú. - nyitotta ki járműve ajtaját majd kiszállt onnan. - Gyere, segítek. - nézett rám a mindig vidám aranyos gödröcskés mosolyú Harold.
- Köszönöm. - erőltettem egy mosolyt ajkaimra. Ő nyújtotta erős puha karját. Belé kapaszkodtam, majd felhúzott. Kinyitotta a hátsó ajtót, és beültem. Ő meg hátra szaladt a csomagtartóhoz..."
Ekkor feleszméltem, hogy hol is vagyok. Elhessegettem a vissza gondolkodásomat a közel múltról, majd rápillantottam a rádióra, aztán egyből az afeletti órára. Reggel nyolc órára jár az idő. Visszatérve arra, hogy feleszméltem arra, hogy hol is vagyok; Harold fekete Range Rover-jében. Fogalmam sincs, hogy hogyan és, hogy miért maradtunk a kocsijában, ugyanabban az utcában mint ahol tegnap, -bár ez nem biztos, csak én gondolom így, mert ez is olyan üres, élettelen. Bár tegnap a nagy sötétségben nem láthattam oly sok mindent...- és persze miért is úgy keltem fel, hogy Hazza mellkasán feküdtem. Bár a ruháim rajtam voltak szóval sok minden -szerencsére- nem történhetett. Rengeteg kérdésem akadt... Ezért úgy döntöttem felkeltem Harry-t.
- Harry, Harry! Harry ébredj!

*Christina szemszöge még tegnap*

Először is, azért gyalogolok 3 km-t, mert akkor a rég nem látott kávézómba találok. Nem is olyan rég nem látott. Pár hete nem láttam csak. De Manchester ezen részén, mindenkihez eljutott, hogy elköltöztünk Londonba. Itt mindig gyorsan terjednek a hírek...

Útközben gondolkozok... Elég sokat... Először is, Zayn mi a fenéről beszélt, hogy én mégis kit csalok meg, vagy mi van? Esetleg félreértettem?! Nem, az nem lehet, tisztán hallottam. Nem is egyszer mondta... Mit hihet? Talán valaki mondta volna neki, hogy nekem barátom van? Azért mondta azt, hogy mintha én nem tudnám? Vajon most mit gondolhat rólam? Egy ócska lotyó vagyok, akit mindenkit fal és nyal? Aki odadobja magát mindenkinek? ... Vagy esetleg csak részeg lett volna...? Miért ő jött értünk? Louis-val volt megbeszélve és nem Vele... Vagy lehet, hogy csak közbe jött neki valami hirtelen? Ezért elküldte Zayn-t? Vagy Zayn kérte meg Louis-t, hogy ő jöjjön értünk? Így sikerült összegabalyodni a dolgoknak? Mi lett volna, ha Louis jön értünk? Lehetséges, hogy később jött volna és nem látott volna meg minket? Hogy kitudtam volna szabadulni Zayn kiáltása nélkül is? Vagy Louis is tud arról a hülyeségről? Ami nem is igaz? Hogy van barátom? Vagy a többiek is tudnak rólunk? Esetleg valamit félreértettek? Félrehallottak? Anyáék is tudnak erről a hamisságról? Vagy ők mondtak valami hülyeséget a fiúknak? De ők azt akkor honnan vehették? Ahonnan talán Zayn is?

Milliónyi kérdés átjárt a fejemben. Milliónyi kérdés egyetlen válasz nélkül... Ez szörnyű... Nem kívánok ilyet senkinek. Ennél már csak a pokol rosszabb.. Vagy ez lenne a pokol.?!

Mire megérkeztem a célpontomhoz, a sírásom átváltott szörnyű tanakodásba. Egészen félúttól gondolkodtam. De már idáig teljesen elálltak a potyogó könnyeim. Itt van az a bizonyos, örökös kedvenc kávézóm. Ha szerencsém van, még itt dolgozik azóta is. Nem volt az olyan rég... Elindultam, és egyre közelebb érkeztem hozzá. Azonban a bejárat előtt megtorpantam... Félek... Nem tudom, hogy mitől, de félek újra látni... De hiszen nem is voltam olyan sok időt távol! Gyerünk már Christina! Menni fog! Kedvesen fogad majd! Gyerünk! Na, indulj már meg! Sóhajtottam egyet. Nem tudok... De menni fog! Gyorsan elhessegettem ezeket a zagyva mondatokat. Felemeltem a kezem, rátettem a kilincsre, majd lehúztam azt. Sikeresen kinyílt az ajtó. Ez elég várható volt, hiszen ott volt az a felirat az üvegajtón, -így átlátszott- hogy OPEN. Ez az ő kézírása. Ezt is pontosan azóta nem láttam. Nem is beszéltünk azóta, amióta elköltöztem, még egy SMS-t sem váltottunk. Túl zavaros volt az életem az utolsó pár hétben. Azt viszont nem tudom, hogy ő miért nem írt, hívott, keresett.

Miközben ezen rágódtam, már bent voltam az üzletben. Láttam, ahogy a barna haja csak úgy lebeg a levegőben, amiért siet a vendégek tökéletes kiszolgálásában. Egy 18 éves törékeny nőszemélytől eléggé fura ezt látni... MÁSNAK. Én már ezt megszoktam. Tőle az lenne a furcsálló, ha nem ilyen lenne. Sürög-forog ebben a kicsike kávézóban. Neki a munka az élete. Ő erre született. Mert erre születni kell, és ő benne ez meg van, ami kevés emberben viszont. Ahogy ezek a mondatok eszembe jutottak, hogy mennyire más ő, mint bárki, mosolyra húzódott a szám. Úgy gondoltam, nem jó ötlet lenne az, hogy megkocogtatom a vállát munkája közben így szólok hozzá: Szia! Tudod, én vagyok az Tina! Beszélgetünk egy kicsit?! ... 

Na igen, ez tényleg borzalmasan hangzik. De akkor mégis, hogy a fenébe szólítsam meg? Igazán ötletes kérdés. Most már millió-egy kérdésem van. Haladunk a sorral...

Úgy döntöttem, leülök a pulthoz, majd aranyosan köszönök neki, hogy szia! Aztán majd alakul valami...

Így is tettem. Felemeltem az egyik lábam, majd a másikat is és előrelépkedtem. Odaértem kéz és lábtörés nélkül! Gratulálok magamnak! Na szóval, leültem arra a tipikus magasított székre, ami az ilyen helyeken már megszokott, s vártam, hogy visszaálljon oda egy turmix turmixolásáért. Amint leültem, ő már ott is volt.

- Jó napot! - köszöntem. Hát, nem szia-nak sikeredett. De megszólaltam.

- Hello! Miben segíthetek? - viszont köszönt, de nem ismerte fel a hangom. Ez fura. Lehet, hogy csak a sok dolgozás miatt van ez. Nyáron is ezt csinálja. Szerinte ez jó kikapcsolódás. Hát, ő tudja.

- Csak veled szeretnék beszélgetni, Kendall! - próbálom húzni, hátha felismeri a hangnemem. Látni nem lát, mert háttal van velem szemben és a turmixot csinálja.

- Tina?! - abbahagyja az eper vagdosását, majd 90 fokot fordult meg. - Tényleg te vagy? - néz rám nagy szemekkel és mosolyog. Hát nem ezt vártam. Azt hittem, egyből elküld.

- Igen, én vagyok! Miért, kinek nézek ki? - nevetek rá én is.

- Úristen, sziaaa! Hogy, hogy nem szóltál, hogy hazalátogatsz?! - borul a nyakamba és majdnem megfulladok úgy szorít.

- Hát, úgy gondoltam, hogy haragszol rám... - mondom majdnem megfulladva.

- Én meg azt hittem, hogy te haragszol rám.. - nevet, de már elengedett szívszorító öleléséből.

- Hát, mert, hogy nem jöttél el a búcsú bulira és azt hittem, már nem is akarsz látni... Egy okból igazad volt, mert, én is kiakadtam volna, ha egy ilyen jó barátom elköltözik. - mosolygok a végén.

- Hát, én meg azt hittem, hogy megharagudtál rám és azért nem hívtál a történtek után... Én meg nem mertelek felkeresni. - mosolyog.

- Juj! Jó, hogy itt vagyok! Legalább történt valami jó is a mai napon! - ölelem át újra.

- Miért? Mi történt? - néz rám kíváncsian és egyben aggódóan.

- Az hosszú. Meddig tart a munkád? - kérdezem.

- Válaszolj, hogy mi történt!

- Ígérem elmondom a munkád után. Meddig leszel itt?

- 5-ig.

- És most hány óra van? - kérdezek tőle újra.

- Fél négy. - válaszolja.

- Segíthetek? Utána pedig elmegyünk nálad és beszélgetünk és bepótolunk mindent. Na mit szólsz? - kérdezem mosolyogva.

- Persze, jól hangzik! - mondta, majd leöklöztünk, nevettünk egy kört és mentünk munkálkodni. Kendall adott egy köpenyt, magamra tekertem, majd a raktárba szaladt és egy fekete filctollal száguldozott ki. Én meg közben majd megszakadtam a röhögéstől. Ráírta a fehér köpenyre a vezetéknevem, Morgan. Az övére pedig az volt írva, hogy Turner, mert az az utolsó neve. Eléggé elvoltunk, de zárásnál, megjelent egy ismerős arc. Göndör fürtök, gödröcskék, állandó vigyorgás. Gondolom nem nehéz kitalálni ki ő.

- Úristen Kendall! A raktárba! MOST! - ragadom meg kezét és húzom a raktárhoz. 

- Most mi vaaan? - nyavalyog kedves barátnőm... Közben én meg nyitom a raktárajtót. Lehúztam a kilincset és olyan gyorsan húztam be oda, mint a forgószél.

- Na, miért ráncigáltál be ide? - mondja unottan és tettetett fáradsággal közben a hátát elengedte, valamint a kezét sem tartotta.

- Itt van Harry...

- Az ki?!

- Ez is beletartozik a történetbe. De nem szabad, hogy meglásson.

- Nahát, ez tök vicces, - pff-ög egyet, mint ahogyan azt a Disney sorozatokban szoktak, és a kezével mutat.- A One Direction-ből is hívnak így egy fiút... - megforgatja szemeit és viccesen nevet egyet.

- Ő az... Harry Styles... - mondom teljesen komolyan. 

- Hmm? - lehúzza egyik szemöldökét a másikat fel, a száját is olyan furára állítja be. Tőle az ilyen arckifejezések már megszokottak.

- Jól hallottad... A One Direction-ből...

*Elie szemszöge*

- Mi az?! - kérdezi fáradtan, kómásan. Majd megfordul a helyéről.

- Hol a fenében vagyunk?!

●Harry?!●

Üdvözletem Sweetiek!:) Tudom, úgy volt, hogy Harry szülinapjára hozom a részt, - utólag is boldog szülinapot kívánok neki a blogon - de a tegnapi napom nagyon nagyon forgalmas volt. Egészen suli időtől este fél nyolcig 1 órát voltam otthon. Plusz egy új titokkal teljesült az életem. Nekem mindegyiket sikerült megtennem a tennivalók közül, csak a begöndörített hajra nem nagyon jutott időm.:) És nektek? Meséljetek majd kommentben!;) A fejlécem sajnos még mindig nem jött meg.:| Ezért én készítettem egyet, ami szerintem nem lett annyira gáz a zöld színtől eltekintve... Mert azt utálom.:D Ja meg persze készen lettem a díjakkal is.:) Nagyjából. Mert csak hármat tettem fel, de még van egy csomó, amit szívni fogok ha egyre később teszek fel, mert keresgélhetem mindenhol.xd Na jó olvasást, xx (csatlakozni a csoportba: Facebookos csoport)

*Elie szemszöge*

Miután épp elhagytam volna az utcát, láttam, hogy leparkol Tina-ék háza elé, egy elég ismerős kocsi. Nagyon de nagyon ismerős... Nem jöttem rá, hogy kié, csak egy srácot láttam kiszállni. Ekkor már megismertem az alakot. Azonnal tárcsáztam Louis-t, hogy most azonnal jöjjön értünk, de azt nem mondtam, hogy miért, és hogy baj van-e.
- Louiiis! - szólok bele mielőtt ő megtudna szólalni, mert hallottam, hogy felvette.
- Basszus már mi van Elie?! Kilyukad a fülem... - szólal bele én meg nevetek. - Most azért hívsz, hogy belekiálts egyet a telefonba, hogy megsüketüljek majd lerakd?! - szól bele kérdően. Ekkor abbahagyom a hülye röhögést és észbe kapok, hogy miért is hívtam fel.
- Ja nem, bocsánat, csak gyere értünk, mert meguntuk. Köszi, puszi, pá. - csaptam le. Kicsit flegma voltam... Ja, kicsit...
Továbbra is itt állok mozdulatlanul a sarkon -nem félreérteni...-. Csak várok és várok... Egyszer befordul egy autó és rám fröcsköli sikeresen a kerekével az utca szélén lévő saras pocsolyát.
- Szép, köszönöm szépen! - kiabálom a már elment kocsi után és elsétálok. Akartam egy jó napot ITTHON tölteni a barátokkal és a családommal, erre megjelenik Chad, meg persze még el sem látok odáig, hogy mi történik... Sőt, lehet, hogy nem is jön értünk Louis, mert nagyon flegmán beszéltem vele... Ebben igaza is lesz, ha szóba kerül. Lehetséges, hogy amióta ott álltam -kb. fél órát- Tina már rég lehúzott vagy 5 pohárnyit és Chad meg elvitte valahová... NEM! Ilyenre még gondolnom sem szabad... Egyre jobban féltettem Christina-t, de nem fordultam vissza a düh-től... Ilyen állapotban mégsem mehetek hozzánk... Mindent a fejükhöz vágnék idegességemben, izgatottságomban és legutolsó sorban féltettségemben...
Járkálok a városban már egy jó ideje, a telefonom lemerült, a legfontosabb pedig, hogy már beesteledett és már nem csak, hogy Tina-t féltem, de magamat is... Most mi a jó francot csináljak? Azt sem tudom hány óra, merre vagyok, szóval a sötétségben, egyedül, elveszve... Ezt nem hiszem el! Most mit kezdjek magammal? Halálra be vagyok parázva! Félek a sötétben és még csak a kiutat sem tudom, hogy merre menjek... Nem bírom ki... A félelemtől rezgek, izzad a kezem, és már, és és és, nem bírom tovább! Összerogytam az utca közepén. Arcomat két kezeimbe temettem és tengert szerettem volna önteni könnycseppjeimből. Szinte zokogtam. Egy életvalóságnak tűnt az egész helyzet. Eddig egy árva lelket nem láttam ezen a borús, sötét utcán. A szemeim már kidagadhattak a sok sírástól, és már fájtak is. Annyi szerencsém volt ebben az egészben, hogy nem tél volt, nem esett az eső és hideg sem volt. Ez azért volt jó, mert egy szál lenge, babarózsaszín nyári ruhában ücsörögtem ott. A nyakam teljesen vizes volt a bömbölésemtől, amit még mindig nem hagytam abba. Ez az egész egy szörnyű rémálomnak látszódik, ami egyre rosszabb és rosszabb... Vagy mégsem.
- Hát te? - szólt hozzám egy jellegzetes hang, ami simogatni kezdett belülről. Ahogyan mindig.
- Harry?! - emelem fel a fejem. Biztosan jó látványt nyújthatott neki a kinézetem. Kisírt szemekkel és a sminkem teljesen el volt kenődve mindenhol. A vörös hajam pedig szerte szét állhatott.
- Igen, tudom, hogy én vagyok, de te mit csinálsz itt? - nézett ki a fekete Range Rover-jéből.
- Az hosszú történet. De te, hogy hogy erre tévedtél?! - nézek rá reménnyel s félelemmel teli szemekkel.
- Szintén hosszú. - nyitotta ki járműve ajtaját majd kiszállt onnan. - Gyere, segítek. - nézett rám a mindig vidám aranyos gödröcskés mosolyú Harold.
- Köszönöm. - erőltettem egy mosolyt ajkaimra. Ő nyújtotta erős puha karját. Belé kapaszkodtam, majd felhúzott. Kinyitotta a hátsó ajtót, és beültem. Ő meg hátra szaladt a csomagtartóba, de megszólalt a riasztó. (?)
- Ahj, ne már, a fenébe is! - hallottam a nem túl kedves szavakat kintről. Harry-től. Én csak egy halk nevetésbe törtem ki. Nahát, én ebben a helyzetben nevetek? Harry drága még erre is képes, hogy megnevettessen ilyenkor. Gyorsan előreszaladt, majd kinyitotta a kormánynál lévő ajtót és nyomkodott valami gombokat. Rögtön leállt a riasztó. Visszasétált hátra, és kikotort egy kék, nem valami nagy pokrócot a csomagtartóból. A mostani esetben nálam nyitotta ki a kocsi ajtaját.
- Tessék. De most már aludj! - mondta vigyorogva, közben nekem nyújtotta a takarót.
- Köszi. - mosolyogtam, majd ásítottam egyet. Kivettem a kezéből a takarót és vissza ült a helyére ő is. Elindította a motort én meg közben keresztbe feküdtem a hátsóüléseken. Betakaróztam, de mielőtt elakartam volna aludni, kérdeztem valamit Harry-től.
- Harry, hány óra? - kérdeztem. Ő rá nézett a rádió feletti órára majd válaszolt. - Hajnali negyed három.
- Rendben van. Jó éjt. - mondtam, de a mondatom után egyből felnyitottam a szememet. - HOGY MICSODA? - borultam ki.
- Annyi van. Jól hallottad, de aludj! - Harry szavai után egyből mély álomba merültem. Most már biztonságban vagyok...
Reggel halk szuszogásra ébredtem. A KOCSIBAN...